Gyorsan hozzáment beteg, demens ügyfeléhez annak halála előtt egy házvezetőnő Leányfalun, a bíróság érvénytelenítette a házasságot

477

Érvénytelenített a bíróság egy házasságot, amelyet egy gyermektelen, krónikus beteg, 87 éves férfi a halála előtt két héttel kötött házvezetőnőjével – írja az MTI a Pest Vármegyei Főügyészség szerdai tájékoztatása alapján. A közlemény szerint az idős férfi már az ágyból is csak segítséggel tudott felülni, folyamatos, 24 órás ápolást igényelt, hosszú ideig kórházban ápolták. A férfi mentális állapota miatt a kórház a gondnokság alá helyezésről is intézkedett.

Egyszer csak váratlanul megjelent a kórházban a férfi házvezetőnője két ügyvéddel, és kérte a férfi azonnali hazabocsátását. A kezelőorvos emiatt pszichiátriai vizsgálatot akart kérni, mivel a férfi az orvosi kérdésekre inadekvát válaszokat adott, tájékozatlan volt, helyzetét reálisan megítélni nem volt képes. A vizsgálat ellen a nő és jogi képviselői tiltakoztak. Végül a beteg maga is kérte, hogy engedjék haza, így hazabocsátották, a kórház azonban értesítette az illetékes gyámhatóságot.

Ezután a szentendrei jegyzőnek benyújtották a házassági szándék bejelentéséről szóló jegyzőkönyvet és a házasságkötés előtti várakozási idő alóli felmentésre irányuló kérelmet. A kérelem alapján a jegyző engedélyezte a házasságkötést, és azt is, hogy a házasságkötésre lakóhelyén, Leányfalun kerüljön sor. A kérelemről utóbb kiderült, hogy azt nem a férfi írta alá.

A házasságkötés előtt az idős férfi újra kórházba került, ahol azt állapították meg, hogy korlátozottan képes az együttműködésre, szellemi hanyatlása és beszédzavara miatt információt csak nehezen lehetett nyerni tőle. Ezután hazaengedték a kórházból, két nap múlva meg is történt a házasságkötés, majd két héttel később a férfi ismét kórházba került, ahol meghalt.

A férfi testvérei ezután fordultak az ügyészséghez azzal, hogy szerintük a nő a férfit demenciáját és leromlott egészségi állapotát kihasználva vette rá őt a házasságra, azért, hogy vagyonát megszerezze.

A Pest Vármegyei Főügyészség a házasság érvénytelenségének megállapítása iránt keresetet terjesztett elő a bíróságon. Az ügyészi álláspont szerint az elhunyt mentális állapota és demenciája folytán ügyei viteléhez szükséges belátási képessége a házasságkötés időpontjában hiányzott, amit az eljárás során beszerzett igazságügyi szakértői vizsgálat is alátámasztott.

A Szentendrei Járásbíróság egyetértett az ügyészi állásponttal, és megállapította a házasság érvénytelenségét, amit a másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék jogerős ítéletével helybenhagyott.

Cikkünk korábbi címét módosítottuk, bővítettük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!