Május végén hirdethetik ki a ragadós száj- és körömfájás vírustól való mentességet, ha addig nem lesz újabb fertőzés

Ha nem lesz újabb fertőzés, akkor május 30-án kihirdethetik a ragadós száj- és körömfájás vírustól való mentességet – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának keddi ülésén.

Az MTI beszámolója szerint a miniszter azt mondta: ha nem lesz újabb fertőzés, akkor május 30-án kihirdethetik a mentességet, június 30-tól pedig feloldhatják a Magyarországgal szemben elrendelt európai uniós korlátozásokat is.

Nagy István eredményesnek értékelte a ragadós száj- és körömfájással szembeni védekezést, és azt mondta, a fertőzött állatok leölése a lehető legnagyobb biztonsági előírások mellett, a legnagyobb fegyelmezettséggel történt. A telepek őrzésére bevetették a rendőrséget is, a fertőtlenítésben pedig közreműködött a hadsereg vegyvédelmi osztaga.

Elismerte ugyanakkor, hogy az állatok megsemmisítése okozta a legnagyobb társadalmi elégedetlenséget, és azzal is meg kellett küzdeni, hogy az emberek „hisztériát akartak kelteni ezzel kapcsolatban”.

Hozzátette, hogy a Magyarországon érintett öt telep tulajdonosaival folyamatosan konzultálnak, jelenleg több lépésben zajlik a fertőtlenítés, és megkezdődött a kártalanítás előkészítése is. A védekezés és az állami kártalanítás alapelvének azt nevezte, hogy ösztönözzék az újrakezdést, minden támogatást megadjanak ahhoz, hogy ezek a telepek a lehető leggyorsabban visszaálljanak a termelésbe.

A ragadós száj- és körömfájás rendkívül fertőző, vírusos betegség, amely főként a hasított körmű állatokat, például szarvasmarhákat, sertéseket, kecskéket és juhokat érinti. Fő tünetei a láz, az étvágytalanság, a nyálzás és a hólyagok megjelenése a szájban és a lábvégeken. A betegség emberekre nagyon ritkán terjed át. A járvány március elején Kisbajcson tört ki, majd Levélen, aztán Dunakilitin és Darnózselin mutatták ki a vírust.

A magyarországi száj- és körömfájásjárványról írt cikkeinket itt lehet elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!