„A betegtájékoztatás ma, a 21. század derekán túlmutat azon, hogy a beteg kap egy jogi szöveget. Meg kell érteni, hogy az orvos és a beteg között van egy óriási információs aszimmetria, ami alá-fölé rendeltséget okoz” – mondta a Telexnek Kőnig Róbert (vagy ahogyan a követői ismerik: Kőnig doki), a János Kórház gyereksebésze, akit egy hónappal ezelőtt egy évre betegelégedettségért és kommunikációért felelős miniszterelnöki biztosnak neveztek ki. A felkérésen meglepődött, de úgy érzi, érdemben fog tudni változtatni az egészségügy működésén, és ha egy miniszterelnök megbízatást ad neki, azért lehajol. Teendője lesz bőven: szerinte a betegek egészségértése egy 12 éves gyerek szintjén van, és úgy látja, sérült a betegek és az orvosok közti bizalmi kapcsolat. Azt nem hiszi, hogy politikai termékké válna, és reméli, az emberek aggódása büszkeséggé alakul.
Hétfő délután beszélgetünk a János Kórházban, hogy telt a mai munkanapja?
Reggel 7 körül értem be, a hétfők hosszú napok, ilyenkor átbeszéljük, mi történt a hétvégén. Utána viziteltünk, és reggel 9-től operáltam egészen délután 4-ig.
A jövőben, gondolom, nem ebből fognak állni a napjai, miután nagyjából egy hónapja felkérték miniszterelnöki biztosnak. Hogyan változtak meg azóta a mindennapjai?
Vissza kellett vennem az orvosi munkámból. Továbbra is operálok, rendelek, de kevesebbet. Szerencsére rugalmasan tudom ezt kezelni, de most tanulom az új helyzetet.
Elmesélné, hogyan és mikor kérték fel a feladatra?
A Miniszterelnöki Kabinetirodából kerestek meg december végén, január elején. Azt mondták, perspektívát látnak abban, hogy több mint tíz éve foglalkozom betegedukációval és kommunikációval a közösségi médiában.
Emlékszik még, mi volt az első gondolata, amikor felhívták? Meglepődött?
Tavaly fejeztem be a Semmelweis Egyetemen az egészségügyi menedzsment kart, nyilvánvalóan azért végeztem el ezt az iskolát, mert érdekel az egészségügy igazgatása. Meglepődtem, amikor megkaptam a felkérést, de óriási kihívásnak tartottam, és én szeretem a kihívásokat. Ha egy ország miniszterelnöke megbíz engem egy adott, konkrét feladattal, amihez azt gondolom, hogy értek, akkor én azért a kihívásért lehajolok, fölveszem, és örülök neki.
Nem is kellett gondolkodnia rajta?
De, a legnagyobb dilemmám az volt, hogy az orvosi pályafutásommal hogyan fogom tudni összeegyeztetni. Én sebész vagyok, az is akarok maradni, most is annak érzem magam. Így azt kellett kitalálnom, miként tudom beilleszteni ezt az új feladatot a mindennapjaimba.
Mennyire számított a döntésében az, hogy politikai szereplővé válik, ha elfogadja az ajánlatot?
Egy konkrét felkérést fogadtam el. Ez a betegtájékoztatás és a betegelégedettség fejlesztése. Ezzel fogok foglalkozni.
Azért is kérdezem, mert korábban ön is nyíltan felszólalt az orvosok leterheltsége miatt, amikor 2023 nyarán a János Kórháznak egyedül kellett ellátnia a gyereksebészeti feladatokat, miután a baleseti központban informatikai hiba történt. 24 óra alatt 163 gyerek fordult meg önnél. Akkor a médiafelhajtás után azt mondta, hogy politikai termékké vált, ami nem volt célja. Már nem tart attól, hogy politikai termékké válik?
Örülök, hogy felhoztuk ezt a témát. Nagyon fontos megérteni, hogy én nem egyedül dolgozom itt, ez egy teljesen félreértelmezett megállapítás volt. Azt állítani, hogy én egyedül voltam itt, hazugság.
Ezt nem is mondtam.
Nem ön mondta, hanem ez jött le az akkori cikkekből, és emiatt nagyon ideges lettem. A sebészet csapatmunka, ráadásul, az a poszt nem is erről szólt. Egy vis maior történt, ami miatt hirtelen sokkal több gyereket kellett ellátnunk, és a szülők türelmetlenek lettek. Ránk rúgták az ajtót, vállalhatatlanul beszéltek velünk, én ezen háborodtam fel. Hogyan lehetséges ma Magyarországon, hogy a szülők ennyire türelmetlenek, annak ellenére, hogy elmagyaráztam nekik a helyzetet? Erről szólt a poszt. Pont.
Ön szerint ki miatt fordulhatott elő ez a helyzet?
Ez egy vis maior helyzet volt. Nem szeretem ezt a gondolkodást, hogy a felelősöket keressük egy váratlan eset miatt. Nem ez volt a meglepő, hanem az, hogy a szülők ennyire nem értették meg a helyzetet. De szerencsére ilyen ritkán van.
Mi lehetett az oka annak, hogy a szülők nem tudták megfelelően kezelni a helyzetet?
Ez egy nagyon jó kérdés. Én azt gondolom, hogy a magyar egészségügyről a médiában megjelent negatív hírek felülreprezentáltak. Persze értem, miért van ez: a negatív hírekre jobban kattintanak. De ez most már kontraproduktív. Én ezért is indítottam el 2015-ben a Facebook-oldalamat. A kutatások azt mutatják, hogy sokkal jobb véleménnyel vannak azok a magyar egészségügyről, akik ellátást kapnak, mint azok, akik csak harmadkézből vagy a médiából értesülnek az egészségügyi hírekről.
Erről fogunk még beszélni, de térjünk vissza az eredeti kérdésemre: nem érzi azt, hogy miután eleget tett a felkérésnek, a politika színterébe lépett, és mégis politikai termékké vált?
Nem. Én úgy érzem, hogy azzal a poszttal engem politikai érdekek mentén kihasználtak. Most pedig olyan szakmai eredményeket akarok letenni, amik a saját lábukon is megállnak.
A környezete mit szólt ahhoz, hogy elfogadta a felkérést?
Nyilván mindenki azt kérdezgette, fogom-e bírni egyszerre a sebészeti és a miniszterelnöki biztosi állást, de örültek neki. Szerintem ritka lehetőség, hogy a véleményemet a legmagasabb döntési szinteken tudom képviselni.
Ön szerint miért van szükség egy külön miniszterelnöki biztosra, miközben a Belügyminisztérium alá tartozik az egészségügy, és Takács Péter személyében egészségügyi államtitkára is van a kormánynak ?
Ezt meg kell kérdezni a Miniszterelnöki Kabinetirodától. Én azt gondolom, hogy 10 éve foglalkozom betegtájékoztatással, betegedukációval. Olyan hangot képviselek a magyar médiában, ami nem a kattintásra játszik, hanem megpróbálok ingyenesen edukatív tartalmakat átadni. Másrészt sok gyakorlati tapasztalatom van: két évet dolgoztam mentőtisztként, háziorvosi alapellátásban is foglalkoztam gyerekekkel, dolgoztam Angliában is. Van rálátásom az egészségügyi rendszerek komplexitására. Lehet, hogy ezek szerepet játszhattak a döntésben.
És mennyit számíthatott ön szerint, hogy népszerű a közösségi médiában?
Fogalmam sincs.
Március 19-én a Facebook-oldalán is bejelentette, hogy elfogadta a felkérést. Azt írta, a kinevezésétől azt várja, hogy érdemi befolyása legyen a magyar egészségügy működésére. Ön valóban hisz abban, hogy ez lehetséges?
Természetesen.
Kifejtené, hogy mire gondolt?
Az érdemi befolyás nekem két dolgot jelent: a betegelégedettség és a betegtájékoztatás fejlesztése érdekében tudok tanácsokat adni. Ez ahhoz képest, hogy korábban csak a műtőben dolgoztam, sokkal közelebb van ahhoz, hogy érdemi befolyásom legyen az egészségügyre.
Olvasta a poszt alatti kommenteket?
Nem nagyon.
Sokan írták azt, aggódnak magáért, hogy a politika fel fogja őrölni és megváltoztatja. Mit gondol erről?
Nagyon szépen köszönöm az aggódásokat, és remélem, ha befejezem a munkát, akkor ez a sok aggódás büszkeséggé fog alakulni.
Mi volt az első érdemi feladata miniszterelnöki biztosként?
Most még csapatot állítok össze, stratégiai tervezés zajlik, még nagyon az elején vagyunk, de rengeteg tervem van, csak fel kell vennem a fonalat.
És tudja már, hogy mi lesz az első érdemi lépése?
Az első érdemi lépésem az lesz, hogy, ahogy a miniszterelnök fogalmazott, háromnegyedkészre formált, még kicsit alakítható javaslatokat nyújtok be az egészségügyben általam szükségesnek tartott intézkedésekről.
Ahogy említette, miniszterelnöki biztosként az egyik legfontosabb feladata a betegtájékoztatás fejlesztése lesz. Hogy állunk most ebben, és hova szeretne eljutni?
A betegtájékoztatás ma, a 21. század derekán túlmutat azon, hogy a beteg kap egy jogi szöveget. Meg kell érteni, hogy az orvos és a beteg között van egy óriási információs aszimmetria, ami alá-fölé rendeltséget okoz. Ez elmozdult, most már a partnerségi viszony lenne az ideális. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a tüneteket, hanem az egyént és környezetét is kell kezelnünk. Meg kell néznünk, hogy épül fel a páciens betegsége: az ő szociális, pszichés és testi okaival együtt. A páciens akkor tud partner lenni ebben, ha minél többet tud arról, hogyan működik a teste, és mit tud tenni magáért. Én ezt szeretném országos szinten előmozdítani.
Kampányra gondol, vagy valamilyen edukációs anyagra?
Amint konkrétumot fogok tudni, el fogom mondani.
Feladata lesz az is, hogy olyan javaslatokat dolgozzon ki, amikkel az egészséges életmódot tudja támogatni. Ebben hogy állunk most, és hova szeretne eljutni?
A magyar társadalom nem áll jól ebben, az egészségértésünk egy 12 éves gyerek szintjén van. Pár éve lefogytam 25 kilót, nekem is született gyerekem, nem sportoltam, nem étkeztem jól, de változtattam a rossz szokásaimon. Ez is motiválhat másokat, hogy ha nekem sikerült, akkor mindenkinek sikerülhet.
Ön szerint mivel lehetne elősegíteni az emberek egészségértését?
Például ebben a kórházban dolgoztuk ki a szülésfelkészítő tanfolyamot, amin már 36 ezren vettek részt. Erre büszke vagyok, nagyon jó értékelése van, szerintem ilyen dolgokkal lehet segíteni.
Korábban írtunk arról, hogy az egészségügy egyik nagy problémája a betegek és az orvosok közötti bizalmi kapcsolat sérülése. Ezt a saját bőrén mennyire érzékeli?
Én azért speciális helyzetben vagyok, mert engem sokan ismernek. De igen, ez abszolút érezhető. Azt gondolom, hogy a bizalomvesztés okai az egészségértés csökkenése és a frusztráció növekedése. De a másik oldalt is figyelembe kell venni. Például nagyon aggódom az utánpótlás miatt. Az új generációnak teljesen más prioritásai vannak, mint az én generációmnak voltak. A munkahelyi környezet az majdnem előrébb van nekik, mint a biztos anyagi háttér. És az, hogy az egészségügyről ennyire sok negatív hír jelenik meg, nem teszi vonzóvá ezt a gyönyörű hivatást. Ez is az oka annak, hogy csinálom a betegtájékoztatást. Itt azért gyógyítás folyik, mi szép dolgokat csinálunk, erre büszkének lehet lenni.
Ön szerint az a fő oka annak, hogy kevesebb fiatal választhatja az orvosi hivatást, mert a médiában sok a negatív egészségügyi hír?
Nem tudom, hogy a fő oka-e, de az egyik.
És még milyen okai lehetnek? Mit tapasztalt?
Nem tudom, ezt a diákoktól kellene megkérdezni. Én medikusoknak tartok gyakorlatot, ők ezt a döntést már meghozták.
A Magyar Orvosi Kamara tavaly február közepén tett közzé egy közel száz oldalas munkaanyagot. A majdnem ötezer orvos által kitöltött munkaanyagban felmérték, hogyan érzik magukat a dolgozók. A felmérés szerint az orvosok motivációja romlott: a válaszolók több mint fele csak közepes mértékben, vagy annál kevésbé motivált. Mi lehet ennek az oka, és hogyan lehetne ezen javítani?
Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy gyerekekkel dolgozom, úgyhogy a közvetlen környezetemben ezt nem tapasztalom. Nyilvánvalóan a Covid rettenetesen megterhelő volt mindenkinek, amiben nemcsak a magyar, hanem a világ összes érintett egészségügyi dolgozója elfáradt és rengeteget stresszelt. A kommunikációval ezen is nagyon sokat lehetne oldani. Fontos lenne, hogy az egészségügyi dolgozók őszinték legyenek egymással és a betegekkel. Nekem nagyon jólesik, amikor a gyerekek megköszönik az ellátást, én ebből töltődöm, ez az, ami miatt nehéz nekem annak a fejével gondolkodni, aki nem motivált.
Egyébként az új megbízatásában nem érzi hátránynak, hogy ön gyerekekkel foglalkozik, és így kisebb szegletére lát rá az ellátórendszernek?
Nem, én ezt előnynek érzem, mert egyformán szót értek egy 5 vagy 12 éves gyerekkel és egy felnőttel. Ez egy olyan képesség, amit az új kinevezésemben jól fogok tudni hasznosítani.
A kommunikációs képességet értem, én inkább arra céloztam, hogy nem ugyanazt a visszajelzést kapják a felnőttekkel foglalkozó orvosok, mint a gyerekorvosok.
Ezeket az adatokat be kell gyűjteni.
A kutatás szerint a pandémia után az egészségügyi dolgozók 82 százaléka orvosellenes hangulatot érzékel. Ennek mi lehet az oka, és hogyan lehetne rajta javítani?
A negatív hírek felülreprezentáltsága biztosan nem segít ezen. Erről nekem is volt saját tapasztalatom. A járvány alatt kiraktam több posztot az oltások működéséről. Az oltásellenesek megtaláltak, megfenyegették a családomat. Szerintem a közösségi média beszédstílusa olyan mély szintre süllyedt, ami nekem nem fér bele.
Már több dologról beszéltünk, amin változtatni szeretne az egészségügyben, de mi a három legnagyobb probléma ön szerint, amiken a legsürgősebben kellene változtatni?
Ez jó kérdés. Én olyan kommunikációt szeretnék, ami tudás- és adatalapú, nem érzelmi alapú. És jobb kommunikációval fel lehet tárni, hogy milyen problémákat kellene először megoldani.
Mégis, említene néhány problémát?
Hát nézze, biztosan fel lehetne sorolni nagyon sok problémát minden rendszerről, de nekem nem ez a tisztem, hanem az, hogy a betegtájékoztatást és a betegelégedettséget fejlesszük.
De ahhoz, hogy a beteg elégedett legyen, az az egyik legfontosabb dolog, hogy ön is tisztában legyen a felmerülő problémákkal és ezekre tudjon választ adni. Ezért talán releváns kérdés az, hogy milyen problémákat lát az egészségügyben?
Én még csak pár hete látok rá az egészségügy egész rendszerére. Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszoljak, még egypár felmérést meg kell néznem. Ugyanakkor megjegyezném, hogy a rendszer működtetése nem nálam van, arra nincsen ráhatásom.
Akkor úgy kérdezem, hogy amióta orvosként dolgozik, milyen problémákat lát maga körül?
Hát nézze, legszívesebben egy űrállomás fejlettségű helyen szeretnék dolgozni, de azért a földön kell járni. Viszont azt gondolom, hogy az egészségtudatosság hiánya, az, hogy az erőforrások kihasználása nem hatékony, illetve a túl sok hamis, nem hiteles információ az egészségügyről és az egészségünkről, nem segíti a rendszer működését.
Ebben a kórházban tud olyan problémát mondani, aminek fejlesztésével a betegelégedettséget növelni tudnák?
Az én osztályomon elsőként indítottunk egy Facebook-oldalt, amivel vállaltuk, hogy rólunk véleményt mondhatnak az emberek. Ez alapján a betegek 5/5-re értékeltek minket, úgyhogy azt tudom mondani, hogy a mi osztályunkon a betegek elégedettek.
Akkor itt semmin nem kellene változtatni?
Azt tudom mondani, hogy a mi osztályunkon a betegek elégedettek.
És ön is elégedett?
Én azon dolgozom, hogy a mi osztályunkon a betegek elégedettek legyenek.
Tehát akkor ön is elégedett.
Nem az én elégedettségem a fontos, hanem a betegeké.
Pár személyes kérdésem maradt a végére. A Facebookon 53 ezer követője van, tavaly megjelent az Ilyen egy kórház című könyve, amit több díjra is jelöltek. A YouTube-on ismeretterjesztő videóival vált ismertté. Mi motiválta, amikor elkezdett a közösségi médiában szerepelni?
Nagyon naiv voltam. Azt gondoltam, hogy a közösségimédia-felületeimen nagyon rövid idő alatt fogom tudni befolyásolni a betegek egészségértését. Azt gondoltam, ha sokat beszélünk róla, hogy a trambulin milyen baleseteket tud okozni, akkor kevesebben fogják használni. Vicces, hogy pont ma beszéltünk a kollégáimmal arról, mintha kevesebb lenne a trambulinos baleset, úgyhogy lehet, hogy a több mint ötéves munka mégis beérik. A könyv pedig azért készült, hogy oldja a gyerekekben a feszültséget, a kórház miatti félelmet. A szülőkben és a gyerekekben is frusztrációt okoz, hogy nem tudják, hogyan működik a kórház, milyen egy osztály, mi az, hogy MR, mi az, hogy műtő.
Azt mondta, naiv volt, akkor ezek szerint nem sikerült elérnie az edukatív közösségi médiás tartalmakkal, amit szeretett volna?
Nem sikerült, de azt gondolom, hogy most ezzel a pozícióval lehetőségem lesz elérni a régi terveimet. Vagyis, hogy egy újfajta egészségértéssel csökkentsem a betegek frusztrációját.
A közösségi médiát kevésnek érezte ehhez?
Magamat éreztem kevésnek. A közösségi média hatalma nagy szerintem, azt továbbra is csinálni fogom. Csak az volt az illúzióm, hogy mindenki mást is annyira érdekel a gyereksebészet, mint engem. Azt gondoltam, ha megcsinálom a Facebook-oldalamat, akkor hirtelen nagyon sok követőm lesz, de ez nem így működik.
És most már elégnek érzi önmagát ehhez a feladathoz?
Ezt egy év múlva kérdezze meg.
Saját bevallása szerint már négyévesen tudta, hogy orvos lesz. Az volt a vágya, hogy egyszer sebész legyen. Ez ennyire egyértelmű volt?
Ez szörnyű, nem igaz? Nekem kimaradt a tinédzserkori életkeresés. Négyévesen láttam A klinika című televíziós sorozatot, abban volt Brinkmann professzor, aki sebész volt. És akkor én kitaláltam, hogy ez milyen jó, és mivel orvos családból származom, nem mondták azt a szüleim, hogy ne csináljam. Érettségi előtt volt egy megingásom, érdekeltek a számítógépek, és úgy volt, hogy IT felé fogok menni. És akkor édesanyám vett nekem csomó informatikai könyvet, belenéztem, és úgy döntöttem, orvos leszek.
Mit tart a legnagyobb erősségének, ami miatt híres és elismert gyereksebész vált önből?
Ez olyan, mintha fényezném magam, erre hogy lehet válaszolni?
Elmondhatja utána azt is, hogy mit tart a legnagyobb gyengeségének.
Nagyon szeretem a gyerekeket, és ez az egész életemre igaz, szeretek értük felelősséget vállalni.
Kitűzött valami célt, hogy mivel lenne elégedett egy év múlva, amikor lejár a megbízatása?
Azzal, ha itt beszélgetnénk, és fel tudnék sorolni 4-5 dolgot, amikkel a betegeimnek segítettem, amik önmagukban megállnak a lábukon. Amikkel talán elérhetem azt, hogy a betegeim 18 éves koruk után az én segítségemmel jobb egészségügyi ellátást kapjanak.
Nem tart attól, hogy ha lejár a megbízatása, és mérlegre kell tennie a munkáját, meg fogja bánni, hogy elvállalta a pozíciót? Lehetséges, hogy több kára fog ebből származni, mint amennyi előnye lesz?
Nem. A betegeim előnyére fog válni, és ami a betegeim előnyére válik, az jó nekem.
