Megint tüntetett Hadházy, a gyűlés után a rendőrség szerint jogellenesen akadályozták a forgalmat az Erzsébet hídon

304

Hadházy Ákos vezetésével tüntetés volt a Ferenciek terén kedd délután. Bár a téren hatkor véget ért a gyűlés, Hadházy vezetésével a demonstrálók a Magyar Tudományos Akadémia épületéhez vonultak. A független országgyűlési képviselő a Facebookon azt írta, most is azért tüntettek, hogy a kormány vonja vissza a „a kínai arcfelismerő rendszereket ellenzékiek ellen bevezető törvényt”. A felvételek alapján a tüntetést szerény érdeklődés mellett tartották meg, de Hadházy szerint ez nem számít, ettől függetlenül is folytatni fogják a tiltakozást.

A képviselő majdnem egy órán keresztül beszélt egy fellépőre állva a Ferenciek terén. Szerinte a tüntetésen olyan emberek voltak, „akik nem fogadják el, hogy lehet egy olyan országban élni, mint Kína”, ahol a kínai arcfelismerő rendszereket használják tüntetők ellen. Olyan emberek, akik „szabad országban akarnak élni, nem hajlandóak egy olyan országban élni, ahol nincs szabadság”. Hadházy ezért többször is kérte, hogy tapsolja meg magát a tömeg. A képviselő arról is beszélt, bizonyos szempontból elégedett a tüntetők létszámával, mert

„többen voltak, mint hárman vagy négyen”.

Márpedig Hadházy azt mondta, akkor fogja csak abbahagyni a hasonló tüntetések szervezését, ha már csak ketten lesznek. Ugyanakkor azt is mondta, akkor lenne csak igazán elégedett, ha sok-sok ezren lennének.

A tüntetést a rendőrség tudomásul vette, de szerintük a demonstrálók a tüntetés után, délután hatkor jogellenesen vonultak az Erzsébet híd úttestjére. A rendőröknek egy ideig a közlekedés biztonsága érdekében el kellett terelniük a forgalmat a hídról. De nem sokáig, 18:20-kor már azt írták, az Erzsébet híd forgalma újra megindult.

Hadházy Ákos közvetítését a tüntetésről itt lehet megnézni:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!