Az unió bíróságának döntése után a devizahitelesek ügyének rendezését követeli az ellenzék
A devizahiteleseknek kedvező ítéletet hozott az Európai Unió Bírósága (EUB) hétfőn, a döntésben az EUB tisztességtelennek nyilvánította a devizaalapú hitelek árfolyamkockázatának teljes egészében az adósra való hárítását. A bíróság egy 2007-es szerződés ügyében megállapította, hogy az árfolyamkockázatról való hiányos tájékoztatás miatt a szerződés érvénytelen, a megfizetett havi törlesztőrészletek és költségek teljes összege pedig visszajár az adósoknak.
Jámbor András és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselők keddi sajtóközleményükben egy törvényjavaslat benyújtását jelentették be, melyben azt kezdeményezik, hogy a magyar állam függessze fel az összes folyamatban lévő devizahiteles ügyet egészen addig amíg világossá nem válik az EUB-döntés jogértelmezése. Emellett egy olyan törvényt is javasolnak, amely átülteti az Európai Bíróság döntésének szellemiségét a magyar jogrendbe, és kompenzálja az érintetteket.
Hadházy Ákos arról is írt bejegyzésében, hogy teljesen feleslegesnek tartja bármilyen törvényjavaslat benyújtását a jelenlegi magyar parlamentben. Az viszont szerinte az ítéletből látszik, hogy az EU-s jog alapján a magyar devizahitelesek járhattak volna jobban is, a kormány pedig semmit se tett meg a forintosítás után megmaradt devizások megmentésért.
A Demokratikus Koalíció is reagált az ítéletre, a párt devizakárpótlási törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé, amelyben azt kezdeményezik, hogy a felvételkori árfolyamon számolják el az adósok devizahitelét, a különbözetet pedig fizessék vissza nekik. Arató Gergely, a párt parlamenti képviselője szerint a Fidesz-kormány 2010 utáni intézkedései csak súlyosbították a deviza-károsultak helyzetét.
A Jobbik parlamenti vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza – jelentették be a párt kedd délelőtti sajtótájékoztatóján. A vizsgálóbizottság célja az lenne, hogy felmérjék azokat a lehetséges lépéseket, amelyek a devizahitelesek ügyeinek rendezésének érdekében lennének megtehetők. Z. Kárpát Dániel, a párt képviselője arról beszélt, hogy az EUB döntése történelmi lehetőséget biztosít a kormány számára, hogy visszaszolgáltassa a devizahitel-károsultak pénzét.
Az Európai Unió Bírósága (EUB) egy 2007-ben kötött svájci frank alapú autólízing-szerződés ügyében még április 30-án úgy döntött a szerződés érvénytelenségéről. A 24.hu megszólaltatta az adósokat képviselő ügyvédet is, aki szerint nagyon komoly következményekkel járhat az EUB mostani ítélete a devizahitelesekre nézve, ugyanakkor ehhez végre kéne hajtania a döntést a magyar állami szerveknek is.