Lemondása óta először posztolt Facebookon Novák Katalin
„A hivatalos gyásznak ma vége, de a szeretet örök” – írta vasárnapi Facebook-bejegyzésében Novák Katalin, Magyarország volt köztársasági elnöke, aki hosszú idő után most először posztolt a Facebook-profiljára. A videóban – mely alatt a Legyetek jók, ha tudtok eredeti, olasz nyelvű verziója szól – Novák az április 21-én elhunyt Ferenc pápáról emlékezik meg. Ebben több képsor is látható Ferenc pápa 2023-as magyarországi látogatásáról és arról, ahogy az akkor még köztársasági elnöki posztját betöltő Novák köszönti az elhunyt egyházfőt.
A videó Ferenc pápa jókívánságával zárul, aki magyarul azt mondja: „Isten, áldd meg a magyart!”
Ez Novák első hivatalos bejegyzése a közösségi oldalán 2024. február 10-ei lemondása óta. A volt köztársasági elnök utoljára tavaly február 26-án tett közzé a Facebook-profilján egy videót, melyben bejelentette, hogy véget ért a köztársasági elnöki szolgálata, és szeretettel gratulált utódjának, Sulyok Tamásnak.
A volt köztársasági elnököt februárban Londonban csíptük el a konzervatív ARC konferencián, ahol arról kérdeztük, hogy korábban miért adott kegyelmet K. Endrének. A Novák lemondásához vezető, és a magyar közéletet alapjaiban megrengető kegyelmi ügyről írt cikkeink itt olvashatóak.