A jogalkotók nem nyelvészek, és ez olykor az ítélet rovására megy

„Ezt az illetve szót el kellene felejteni” – mondta Sárközy Szabolcs bíró, a Kecskeméti Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetője kedden Szegeden, ahol a jogi nyelvezet közérthetőségének fontosságát, és az annak hiányából fakadó problémákat mutatta be. A bíró által kiemelt kötőszó azért különleges példa, mert nemcsak a jogban járatlan polgároknak, de a jogászoknak is nehezen értelmezhetők lesznek tőle egyes törvények különböző pontjai.

Előfordult ugyanis, hogy azért kellett enyhébb ítéletet hoznia a bíróságnak, mert nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy a jogszabályban jelölt cselekedetekből, amelyeket a jogalkotó az „illetve” szóval választott el, mindent el kell-e követni a nagyobb büntetéshez, vagy csak az egyiket. Ilyen esetben pedig a vádlottra nézve kedvezőbb eset lép életbe, mivel a súlyosabb vád nem állja meg a helyét teljes bizonyossággal.

Meg kell győződni róla, hogy megértették

Sárközy szerint, ahogy egy könyv is akkor jó, ha gördülékenyen olvasható, úgy egy bírósági határozatnak is egyértelműnek, könnyen értelmezhetőnek kell lennie. Ezt nagyban segítené, ha például elhagynánk a jogi nyelvezetből a szenvedő szerkezetet, tehát az a formát, amikor a cselekvés elszenvedője lesz a mondat alanya, és nem az, aki a cselekvést végzi. Bár a jogász azt is elképzelhetőnek tartja, hogy idővel inkább az archaikus stílus felé lépünk vissza, és ezek a nyelvi formák kapnak nagyobb szerepet.

Még kevésbé lehet közérthetőségről beszélni, ha nem is magyar megfogalmazással találjuk szemben magunkat. „Ha azt írjuk oda a vádlottnak, aki még a nyolc osztályt sem végezte el, hogy dolus directus, akkor lehet, hogy szakmailag valami hű de klasszat csinálunk, de nem biztos, hogy érteni fogja” – magyarázta Sárközy.

A büntetőeljárási törvény szerint meg kell győződni arról, hogy az érintett megértette az elhangzottakat. Ezzel kapcsolatban nem csak a nyelvezet, de a kommunikációt körülvevő szituáció is fontos szerepet játszik. Egy példaként felidézett esetben egy testi sértés áldozatát még kvázi félkómás állapotban hallgatta ki a rendőrség. Itt a sietség miatt egyszerűen nem vették figyelembe, hogy az alany valóban tudja-e, mit is kérdeznek tőle, ez pedig értelemszerűen gyengítette a vallomás pontosságát.

Véletlenül elfogadott ítélet, értelmetlen tárgyalás

Fiatal vádlottaknál jellemző jogi fogalom a próbára bocsátás, amellyel, bár bűnösnek mondják ki az illetőt, nem alkalmaznak szankciót vele szemben. Ez a kifejezés viszont nem került be a köztudatba, így sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy adott helyzetben ez lenne a nekik kedvező forgatókönyv. Gyakran kapják a vádlottak ugyanis azt a jogi tanácsot, hogy csak a felfüggesztett büntetést fogadják el, ami azonban súlyosabb ítélet, így ha az általuk ismeretlen próbára bocsátás helyett ezt akarják kiharcolni, gyakorlatilag súlyosbításért fellebbeznek önmagukkal szemben.

Hasonló félreértés történt abban az említett esetben is, ahol a vádlottak nem értették meg az előkészítő ülés lényegét: ez az intézmény arról szólna, hogy ha a vádlott a váddal megegyezően beismeri a bűnösségét, alkut köthet, nem szükséges tárgyalást tartani, az ügy anélkül is gyorsan lezárható. Az ominózus ügy terheltjei azonban úgy gondolták, megsértenék a bíróságot, ha nem kérik a tárgyalást, így kitartottak ahhoz való joguk mellett. Persze ezt követően teljesen értelmetlenül zajlott le az eljárás, az pedig csak utóbb derült ki, hogy mindez azért történt, mert az illetékesek nem magyarázták el megfelelően a lehetőségeket.

Még könnyebben vezet félreértéshez, ha valaki érti, hogy mi történik a tárgyalóteremben, de az elhangzott kifejezéseket a köznyelvi, és nem a jogi jelentésükben értelmezi. Sárközy egyik példája szerint volt olyan, hogy a vádlott tudomásul vette az ítéletet, mert úgy hitte, az annyit tesz, megértette, hogy milyen büntetést akarnak kiszabni rá. Azt gondolta, így még fellebbezhet, és csak később szembesült azzal, hogy a tudomásul vétel fogalma a tárgyalóterem falai között az ítélet elfogadását jelenti. „A jogalkotók nem nyelvészek sajnos” – foglalta össze az előadó.

Sárközy szerint a sajtóközleményekben még a tárgyalóteremben közérthetőnek minősülő nyelvezethez képest is megengedőbbnek kellene lenni, hiszen ebben az esetben a nyilvánosság széles körű tájékoztatása a cél, ehhez pedig biztosítani kell, hogy a lehető legtöbb embernek legyen érthető a tartalom.

Kinek a kije?

„Közokiratban ne rövidítsünk már” – mondta a bíró, hozzátéve, hogy mégis ez a jellemző, és ítéletben is találkozott már a „BAZ megye” formulával. Ezzel szemben a terjengős megfogalmazásokra szerinte nem sajnálják az energiát, ami pedig gyakorta megy a közérthetőség rovására. Még az egyébként érthető és bevett kifejezések is lehetnek indokolatlanul hosszúak, Sárközy ilyennek tartja egyebek mellett a „börtönbüntetés” és az „eljáró bíró” összetételeket is, hiszen a börtön magában hordozza a büntetés tartalmát, a bíró pedig mi mást tenne, mint hogy eljár.

Szintén nem érdemes mondatokon keresztül halmozni ugyanazt a dolgot, ha ez elkerülhető, ha egyértelmű, hogy még mindig ugyanarról – például a korábbi mondatban jelölt alanyról – van szó, ezek az ismétlések csak az elírás kockázatát hordozzák magukban. Ugyanakkor van olyan helyzet is, ahol pont az ismétlés kell ahhoz, hogy következetes legyen a szöveg: például ha korábban járásbíróságról írtunk, nem változtathatjuk azt utána elsőfokú bíróságra.

Nem csak a jogi szakzsargon, a köznyelv is lehet táptalaja félreértéseknek. A következetes szóhasználat fontosságát illusztráló példaként Sárközy egy olyan esetről is mesélt, ahol hol csirkeként, hol jérceként hivatkoztak az ügyben érintett állatra, ennyi bonyodalom ugyanis már elegendő lehet a baromfitartásban kevéssé járatos emberek összezavarására. Tipikus példát szolgáltatnak még a rokoni viszonyok megnevezései, amelyeket a magyar köznyelv nem kezel túl szigorúan, így egy hivatalos leírásban fontos tisztázni, a szereplők pontosan kicsodái egymásnak.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.