Kedden még saras eső, szerdán 28 fok is lehet

Déliessé vált az áramlás a Kárpát-medence térségében, melynek egyelőre két jelentős hatása érezhető, írja az Időkép. Egyrészt a fölénk érkező nedves léghullámok miatt megnövekedett a felhőzet, melyből néhol az eső is esik. Másrészt a felhők és a jelentősebb légmozgás hatására az elmúlt napokhoz képest sokat emelkedtek a minimum-hőmérsékletek.

Kedden még sok lesz felettünk a felhő, és esőt, sáros esőt is kaphatunk.

Reggel döntően borult idő várható, az összefüggő csapadékzóna tovább halad északkelet felé. Mögötte dél, délnyugat felől napközben valamelyest csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet, és főként a déli és a középső országrészben hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüthet. Az esti órákig azonban még elszórt jelleggel kialakulhatnak záporok, majd délnyugat felől határozottan csökken a felhőzet. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16-22 fok között várható.

Szerdán melegebb léghullámokat hoz dél felől az erős szél, és túlzás nélkül nyárias időjárás ígérkezik. A hőmérséklet el fogja érni a 25 fokot, de

délen helyenként 27-28 fokig is felmelegedhet a levegő.

A napos, meleg időt érdemes lesz kiélvezni, mivel csütörtökön délnyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet, zápor, zivatar napközben még kevés, estétől már egyre több helyen alakulhat ki. A délkeleti szelet élénk, helyenként erős széllökések kísérhetik. A csúcsérték 19-27 fok között valószínű, a Tiszántúlon számíthatunk a magasabb, nyugaton az alacsonyabb értékekre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!