Magyar Péter: A hatalom most először megérezhette, hogy a magyar nép nem fél többé
„Volt olyan, aki soha nem ment el szavazni, de most odaállt”, mondta Magyar Péter a Nemzet Hangja kezdeményezésen szavazókról.
A párt elnöke szerint a kezdeményezés „az emberekről szól, akik újra hinni akarnak”. Magyar azt mondta, ez a hit hajtotta a párt önkénteseit, aktivistáit a konzultációs kampányban. „Ez a hit győzte le a cinizmust, ez építette újra azt, amit elvettek tőlünk – a reményt”, mondta a párt elnöke.

„A generációk összeértek, egymásra találtak egy közös történetben, egy közös jövőben. Ez az, amit már nem lehet visszafordítani.”
„Nem azok veszítettek, akik nem szavaztak, akik nem mertek odamenni, nekik lesz még idejük”, mondta Magyar, aki szerint az igazi vesztes az a hatalom, amely most először érezhette meg, hogy a magyar nép nem fél többé