Pont ugyanannyi titkos kormányhatározat készült 2024-ben, mint egy évvel azelőtt
Havi átlag két olyan titkos kormányhatározatot hozott 2024-ben a kormány, amit nem tettek közé sehol, és ezek tartalmáról sem beszélhet az sem, aki ismeri azt, mert akár börtönbe is kerülhet miatta évekre. Az ún. háromezres kormányhatározatokból 2024-ben összesen 28 készült (ugyanennyi született 2023-ban is) – tudta meg a HVG a Miniszterelnöki Kormányirodától. A nemzeti minősített adatnak számító dokumentumoknak még a címét sem lehet megismerni, titkosításuk 10, 20 vagy 30 évig tarthat, sőt, a legsúlyosabb titkosítási intervallumot akár kétszer is meg lehet hosszabbítani, így lehetnek olyan iratok, melyek tartalmát 90 évre is elzárhatják.
Ezres, nyilvános határozatokból, melyeket a Magyar Közlönyben is közzétesznek, 2024-ben 457 készült, a többi nem titkos, de nem is nyilvános kormánydöntésből pedig (jelölésük szerint kétezres és négyezres határozatok) 272, illetve 96 darab született – ez jóval kevesebb, mint az előző évben, amikor kétezresből 635 darabot, négyezresből pedig 110-et készítettek.
Egyébként egy ilyen nem nyilvános kormányhatározatból derült ki az is, hogy minden minisztériumnál meghatároztak egy kvótát, amely azt mutatja meg, hogy hány embernek adható pénz is a teljesítmény elismerése mellé. Ehhez korábban Orbán Viktor személyes engedélye kellett, de néhány hónapja erről már egy bizonyos létszámig a minisztériumok dönthetnek.