Hidegfront vonul át az ország fölött, több helyen esőre és viharos széllökésekre lehet számítani
Kedden egy hidegfront vonul át Magyarország fölött kelet felé, amely mentén eső, zápor és elszórtan zivatar is kialakulhat. Napközben egyre inkább a keleti és déli területeken lehet zivatarra számítani, északnyugat felől fokozatosan csökken a kialakulásuk valószínűsége – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése.
A cellákat intenzív csapadék, illetve erős, viharos széllökések (55–70 km/h), esetleg kisebb méretű jég is kísérheti. Estére fokozatosan lecseng a zivatartevékenység. A front mögött a hőmérséklet csak kismértékben és átmeneti jelleggel esik vissza, a hét közepétől ismét melegedés várható. Kedden hajnalban 13 és 20 fok között alakul a legalacsonyabb hőmérséklet, napközben pedig 23–31 fokra van kilátás, délkeleten lesz a legmelegebb.
Az Időkép előrejelzése szerint szerdán ismét sok napsütésre számíthatunk, de az időnként megjelenő felhőkből északon és északkeleten átmenetileg egy-egy zápor, esetleg zivatar kialakulhat. Az Alpokalján élénk lehet a délies szél. Hajnalra, reggelre többfelé pára, köd képződhet. Délutánra 24 és 30 fok közé melegszik a levegő.
Csütörtökön sok napsütésre van kilátás, számottevő csapadék nem valószínű. Többfelé élénk, erős lökések kísérhetik a déli-délkeleti szelet. Napközben 25 és 30 fok közé melegedhet a levegő. Pénteken már sokfelé mérhetünk újra 30 fok körüli csúcsértékeket.