Közös kézmosással és magyar népdallal fogadták ruandai diákok Novák Katalint

Közös kézmosással és magyar népdallal fogadták ruandai diákok Novák Katalint
Novák Katalin köztársasági elnök Paul Kagame ruandai elnökkel tárgyal Kigaliban 2023. július 16-án – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

688

Ruanda diplomáciai képviseletet nyit Magyarországon – írja az MTI. Novák Katalin köztársasági elnök vasárnap jelentette ezt be, miután megbeszélést folytatott Paul Kagamével, a Ruandai Köztársaság elnökével.

Novák azt mondta, hogy ez az első alkalom, hogy magyar köztársasági elnök Ruandába látogat, ez tehát mérföldkő lehet a kétoldalú kapcsolatokban. Az államfő szerint Ruanda és Magyarország jó példát mutathat arra is, hogyan kell együttműködni a kölcsönös tisztelet alapján, ezért üdvözölte, hogy a megbeszélés eredményeképpen Kagame elnök bejelentette, Ruanda diplomáciai képviseletet nyit Magyarországon.

Novák elmondta, hogy a találkozón a békéről is beszéltek, valamint aláírtak három dokumentumot, ami hozzájárulhat a két ország jövőbeni együttműködéséhez. Egy videó is felkerült a köztársasági elnök Facebook-oldalára. Ebben szelfizett, meghallgatta, ahogy diákok elénekelték az A csitári hegyek alattot, látott teheneket, volt lándzsa a kezében, együtt mosott kezet gyerekekkel, egy laptopon megmutatta a magyar zászlót és egy atlaszban azt, hol van Magyarország, és találkozott Félmaraton feliratú pólós diákokkal is.

A résztvevők megállapodásokat írtak alá a Stipendium Hungaricum Program meghosszabbításáról, a magyar-ruandai nukleáris oktatásról, valamint egy finanszírozási megállapodást segélyhitel programban megvalósítandó vízipari projektről 52 millió dollár (több mint 18 milliárd forint) értékben.

Novák szerint nagy igény van erre a magas szintű képzésre, és a mostani aláírásnak köszönhetően az elkövetkező három évben 60 kiválasztott ruandai hallgató számára tudnak ösztöndíjat kínálni.

Megemlítette továbbá a Hungary Helps Programot is. Mint mondta, Magyarország az egész világon hozzájárul a humanitárius programokhoz, 2017 óta már 300 humanitárius segélyt nyújtottunk 54 országban, aminek értéke több mint 100 millió amerikai dollár volt. Kiemelte, hogy Magyarország úgy szeretne hozzájárulni a fejlődéshez, hogy megkérdezzük, mire van szükség.

A köztársasági elnök szólt az Európát sújtó migrációról, amelyet véleménye szerint úgy lehet megállítani, ha a helyszínen nyújtunk segítséget, erre szolgál a Hungary Helps program is. Hozzátette, hogy a két ország gazdasági együttműködése erősebb, mint korábban, de még mindig van mozgástér. Mint mondta, reméli, hogy a kölcsönös barátsághoz a gazdasági együttműködés is hozzájárul.

Novák Katalin vasárnap az 1994-es ruandai népirtás emlékhelyénél koszorút helyez el, majd Kigali érsekével, Antoine Kambanda bíborossal találkozik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!