OTP: A lakosság ötöde rendelkezik félmilliós megtakarítással
A gazdasági nehézségek hatására növekszik a lakosság megtakarítási hajlandósága, emelkedett a havonta rendszeresen megtakarítók száma, ugyanakkor csökkent az átlagos megtakarítási összeg. Az ügyfelek egyre inkább a rugalmas megtakarítási megoldásokat keresik – mondta Takács Domokos, az OTP Bank Daily Banking területének vezetője szerdán sajtóbeszélgetésen, Budapesten.
Az OTP megbízásából az NRC piackutató által végzett 2022. decemberi felmérésre hivatkozva Takács Domokos elmondta, hogy a lakosság mintegy 20 százaléka rendelkezik legalább 500 ezer forintnyi megtakarítással, amely 4 százalékpontos növekedés a két évvel korábbi 16 százalékhoz képest.
Az MTI beszámolója szerint a felmérésben azok a 18-65 éves felnőttek vettek részt, akik rendelkeznek legalább egy banki megtakarítási termékkel, vagyis a kutatás eredményeiben nincs benne az otthon tartott készpénz állománya. A megtakarítással rendelkező ügyfelek egy része értékállóságra törekszik, másik részük a rugalmasságot, az azonnal hozzáférhető megtakarítási megoldásokat keresi.
A társadalom 80 százalékának nincs érdemi megtakarítása és a pénzügyi szektor, így az OTP előtt álló feladat is, hogy ez az arány csökkenjen.
Ebben viszont a pénzügyi nevelés is fontos szerepet játszik. Ennek egyik része, hogy eloszlassák a tévhitet, hogy nem érdemes kis összegben félretenni, akárcsak azt, hogy a kamatokból, hozamokból jólét lesz, ami után abba lehet hagyni a megtakarítást.
Fabriczki Rita, az OTP Bank Megtakarítási termék- és szolgáltatás menedzsment terület vezetője elmondta: az OTP 2022. szeptemberi Öngondoskodási Index eredményei alapján az látható, hogy a lakosság majdnem fele nem tudja kezelni a kis összegű megtakarításokat, ezért otthon, vagy csak látra szóló egyenlegen tartják pénzüket. A megtakarításukat otthon tartók és a bankszámlán látra szóló egyenleggel rendelkezők egyaránt 43-43 százaléka azért teszi ezt, mert túl kevésnek ítélik az összeget.
A széles termékskálán való könnyebb eligazodást segíti az OTP pénzügyi tervezés szolgáltatása, amelynek célja, hogy segítsen az ügyfeleknek megtalálni a kockázatvállalási hajlandóságukhoz leginkább illeszkedő pénzügyi termékeket – mondta. Idén az első negyedévben az OTP fiókhálózatában 70 ezer pénzügyi tervezés történt, míg 2022-ben összesen 192 ezer – tette hozzá Fabriczki Rita.