Olyan idegállapotban van a párját leszúró budapesti nő, hogy egyelőre nem tud vallomást tenni
Védője szerint olyan idegállapotban van, hogy egyelőre nem tud vallomást tenni a nő, aki a gyanú szerint csütörtök este a XIII. kerületi közös lakásukban mellkason szúrta az élettársát.
A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a nő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy április 20-án este egy XIII. kerületi ingatlanban – előzetes szóváltást követően – egy késsel mellkason szúrta az élettársát, aki a lakás előtti folyosón elhunyt.
A Budai Központi Kerületi Bíróság április 22-én az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2023. augusztus 22-ig elrendelte a nő bűnügyi felügyelet alá vételét.
A bíróság azért nem rendelte el a nő letartóztatását, mivel „a letartóztatásához szükséges többletfeltételek az eljárás jelenlegi szakaszában nem állapíthatóak meg”.
„Figyelemmel arra, hogy a gyanúsított büntetlen előéletű, valamint gyermekeihez, családjához, Magyarországhoz való kötődése szoros, így alappal nem feltételezhető, hogy a kényszerintézkedés magatartási szabályait megszegné: önkéntes jogkövetése valószínűsíthető” – írja a közlemény. A nő nyomkövetőt kapott.
A bíróság szerint a jelenleg rendelkezésre álló adatok arra engednek következtetni, hogy a nő tette egyszeri, indulati jellegű cselekedet volt. A lakásban dulakodás nyomai voltak.
A bíróság figyelembe vette azt is, hogy a nő büntetlen előéletű, valamint van két kiskorú gyereke is. Ők ugyan nem a nővel, hanem az apjukkal élnek együtt – közös megegyezés szerint – de a nő napi szinten részt vesz a gyerekek nevelésében és ellátásában.
Az emberölés bűntette öt évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.