„Meglátjuk, hogy lesz” – mondta Navracsics az alapítványi egyetemekről és az Erasmus+-ról

2023. január 9. – 16:38

Másolás

Vágólapra másolva

498

A kormány mérlegelni fogja, ha az Európai Bizottság (EB) azt kéri, hogy a politikusok szálljanak ki az egyetemek alapítványi kuratóriumaiból – mondta Navracsics Tibor az RTL Híradónak. Konkrétumokról nem beszélt, annyit mondott, hogy

„meglátjuk majd, hogy lesz”.

Hétfőn derült ki, hogy azok a magyarországi egyetemek, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek, vagy amelyeket ilyen alapítványok tartanak fenn, nem kaphatnak támogatást az Erasmus+-csereprogramból, amit az Európai Unió finanszíroz.

21 magyarországi egyetem működik ilyen formában, és a Népszava szerint az áll a döntés mögött, hogy az EB nem nézi jó szemmel, hogy ezekben az alapítványokban fideszes politikusok vezető tisztséget kaptak. Ilyen például Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter is, aki a Pannon Egyetem kuratóriumának elnöke.

A miniszter az RTL Híradónak hétfőn azt mondta, hogy az EB az eddigi tárgyalásokon nem kifogásolta, hogy politikusok ülnek az alapítványi kuratóriumokban. Navracsics szerint a kormány minden kérésnek eleget tett, ezért abban bízik, hogy mindössze egy félreértésről van szó, és az EB nem a magyar diákokkal akarja megfizettetni a magyar kormánnyal fennálló vitájának költségét.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium közleményben reagált a hírre, amit az MTI-n keresztül adtak ki. Azt írják, hogy az Európai Bizottság decemberi döntése a jelenleg futó csereprogramokat nem érinti a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozóan. A kormány a márciusi határidőig folyamatosan egyeztet a felsőoktatást érintő források további zavartalan biztosításáról. A jelenleg futó és a 2023-as csereprogramok „pénzügyi keretei biztosítottak, így a hallgatókat semmilyen hátrány nem érheti”.

A minisztérium közleménye szerint a kormány minden vállalást teljesített, így nem fogadja el a bizottság „azon döntését, amely a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok és az általuk fenntartott egyetemek direkt uniós pályázatokból való diszkriminatív kizárását tartalmazza. Ennek tisztázására, hasonlóan más uniós forrásokhoz 2023. március 16-ig kerül sor.”

Az Európai Unió Tanácsa azonban nem úgy látja, hogy a kormány minden kérésnek eleget tett volna. Megjegyzik, hogy ugyan valóban kiterjesztették az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályok hatályait, de nem eléggé.

„A szabályozási keret azonban – a Bizottság többszöri kérése ellenére – még mindig nem akadályozza meg, hogy magas rangú tisztviselők, köztük az Országgyűlés és a magyar autonóm szervek politikai felsővezetői bekerüljenek a közérdekű vagyonkezelő alapítványok vezetőtestületeibe”

– olvasható a tanács december 15-ei határozatában.

Ebben azt is kiemelték, hogy „a szabályozási keret gyengeségei az új jogalkotási fejleményekkel együtt súlyosbítják a korrekciós intézkedése által kezelni hivatott esetleges összeférhetetlenséget, és ezért nem tekinti azt alkalmasnak a Bizottság által eredetileg felvetett aggályok eloszlatására”.

A hírre az MSZP is reagált. Sajtóközleményükben azt írják, hogy az Erasmus-program felfüggesztése a magyar felsőoktatási szféra lemaradásához vezet, ami előrelátható volt, miután az alapítványi rendszer beindításával az állam „kilépett a felsőoktatás fontos szereplőinek köréből”.

A párt levélben kérte Csák János felsőoktatásért felelős miniszterhez, hogy azonnal kezdjen tárgyalásokat az EB-vel.

Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője a hírt követően azonnal a bizottsághoz fordult, mert szerinte nincs rendben, hogy az EB a magyar diákokat bünteti.

„Annak ellenére nincs, hogy az egyetemek fideszesítését kezdetektől botrányosnak és elfogadhatatlannak tartom – ugyanis ez a korrupció egyik legbiztosabb eszköze. Szijjártó Péter külügyminiszer például havi bruttó 1,5 millió forintért tagja a győri egyetemet fenntartó vagyonkezelő alapítványnak. A fideszes politikusokkal feltöltött közalapítványok gazdálkodása biztosan nem a magyar diákok érdekeit szolgálja”

írja a Facebookon.

Cseh szerint sokféleképpen „lehetne szankcionálni a Fidesz-kormány korruptságát”, de a magyar diákok külföldi tanulásának akadályozását nem tartja megfelelő eszköznek.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,05 Ft
USD 356,12 Ft
További élő árfolyamok!
Partnereinktől