Lagzi Lajcsi nem készül rá, hogy börtönbe kell majd vonulnia, pedig letöltendőt kapott
Az ügyet jól ismerők közül mindenki arra számított, hogy felmentik majd másodfokon, és hiába ítélték végül az első foknál súlyosabb, 3 év 6 hónap szabadságvesztésre, a Lagzi Lajcsi néven ismertté vált zenész nem készül arra, hogy börtönbe vonuljon az áramlopásos ügy miatt.
Galambos Lajos nem vett részt a tárgyaláson szerdán, így a Blikk utóbb érte el telefonon. Azt is mondta nekik, hogy amint megkapják az írásbeli indoklást, rendkívüli beadványokkal élnek. Ügyvédje szerint Lagzi Lajcsinak legalább egy év két hónapot kell a börtönben töltenie. Ez úgy jön ki, hogy a büntetésből 125 napot levonnak majd, mert azt előzetesben letöltötte, továbbá ha kéri a harmadolást és a reintegrációs őrizetet (és meg is kapja azt jó magaviselettel), akkor a tényleges szabadságvesztés 14 hónapra csökkenhet.
„A másodfokú bíróság hatvan napon belül nyújtja át nekünk az ítéletet, ezt követően tudunk érdemi jogi választ adni. Mindenesetre érdekes volt, hogy a bírónő a szóbeli indoklásban kimondta: példát akar statuálni velem. Nyilván ebben az energiaválságos időszakban, amikor a fél ország arra készül, hogy – úgymond – »miként tud áramot, gázt és vizet lopni«” – mondta a zenész a Blikknek.
A szerdai tárgyaláson Galambos volt felesége ott volt. Őt előzőleg felmentették, ezúttal letöltendő szabadságvesztést kértek, írja a Blikk. A vádlottak közül összesen hárman jelentek meg a bíróságon. Galambos Boglárka a lap beszámolója szerint azt mondta: nem bűnös, és arra kérte a bíróságot, mentsék fel a vádak alól. A másik két vádlott is ezt mondta. Galambos Boglárkát egyébként másodfokon is felmentették.
A vádirat szerint Galambos 1993-tól egyedül, majd 2000-től feleségével együtt, illegális bekötéssel áramot, vizet és gázt vételeztek szabálytalanul a mocsai ingatlanjaikban, és ezzel
30 millió forintnyi villanyt, 4 millió forintnyi földgázt, valamint 16 millió forintnyi vizet használtak el úgy, hogy azért nem fizettek.
Az ügyészség a zenészt tettestársként, üzletszerűen, jelentős érték ellen elkövetett lopással és társtettesként vesztegetéssel vádolta. Az ügynek összesen tíz vádlottja volt.
További részletek az ügy előzményeiről ebben a cikkünkben >>>