Közös történeten dolgozik a képregényes világ két legnagyobb kiadója, a Marvel és a DC, jelentette be az Entertainment Weekly. A Batmant és Deadpoolt szerepeltető kétrészes képregény idén szeptemberben jelenik majd meg, az egyiket a Marvel, a másikat pedig a DC adja majd ki.
A történet szerint Wade Wilson, azaz Deadpool Gothambe megy egy megbízás miatt, ahol viszont Batmannel gyűlik meg a baja. A fő sztori mellett megjelenik majd több mellékszál is, amikben a Marvel és a DC ismert karakterei találkoznak. A történetet Zeb Wells, a Marvel képregényírója jegyzi, a rajzokért pedig Greg Capullo, a DC rajzolója felel.
A két képregényóriás nem először dolgozik együtt. Először 1976-ban fordult elő, hogy karaktereiknek egymással kellett megküzdenie, akkor Pókember csapott össze Supermannel. A legutóbbi, 2003-as közös munka óta 22 év telt el, akkor a két cég szuperhőscsapatai, az Igazság Ligája és a Bosszúállók küzdöttek meg egymással. A Marvel és a DC vezérigazgatói most azt is elárulták, hogy jövőre is várható valamilyen crossover, de erről mást egyelőre nem tudni.