Whisper Ton cége rekordnyereséggel zárta az évet

305

Tízmillió forinttal növelte adózott eredményét 2024-ben az egyik legismertebb magyar influenszer, Whisper Ton cége, a WhisperTon Kft. – derül ki a pénteken közzétett éves beszámolóból. A HVG cikke szerint a vállalat a tavalyi 19,9 millió forint után idén már 29,6 millió forintos tiszta profittal zárta az évet, ezzel fennállása eddigi legerősebb évét produkálta.

A pénzügyi eredmény annál is figyelemreméltóbb, mert a bevételek nem emelkedtek látványosan: valamivel több mint hárommillió forinttal haladták meg az előző évi szintet, így összesen 52,1 millió forint folyt be 2024-ben. A javuló eredmény mögött inkább a kiadások visszafogása áll: az anyagi jellegű ráfordítások közel ötmillió forinttal csökkentek 10,9 millióra, a személyi jellegű kiadások pedig 700 ezerrel mérséklődtek, 5,3 millió forintra, derül ki a jelentésből.

A cég az elért profitot nem osztalékként fizette ki – Whisper Ton ismét az eredménytartalékba helyezte az összeget. Az influenszer korábban nagy meglepetésre feltűnt a kormányközeli TV2-n futó Dancing With The Starsban, amit a műsorbeli párjával, Tóth Katicával meg is nyert.f

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!