Meghalt James Foley, a Glengarry Glen Ross és a Kártyavár rendezője

71 éves korában a Los Angeles-i otthonában meghalt James Foley filmrendező, aki többek között a Glengarry Glen Ross, a Félelem és a At Close Range című filmekkel vált ismertté, de ő vállalta be A szürke ötven árnyalatának folytatását is. Halálát agydaganat okozta, amely ellen egy évig küzdött – erősítette meg a hírt a rendező szóvivője, írja a Variety.

Foley neve a nyolcvanas évektől kezdve egyet jelentett a sötét hangulatú, noirba hajló történetekkel, és olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Sean Penn, Al Pacino, Halle Berry vagy Madonna. Madonnának több klipet is készített, valamint ő rendezte a Who’s That Girl című vígjátékot is, amely ugyan bukás lett, de Foley később úgy fogalmazott: „Életre szóló élmény volt. Az első bukás mindig sokkoló.”

Karrierjét az 1984-es Vakmerő című zenés-romantikus filmmel kezdte, de az áttörést az 1986-os Lőtávolban hozta meg, amelyben Sean Penn és Christopher Walken alakították a főszerepeket. Ehhez kötődik egyébként Madonna Live to Tell című dala is.

Legnagyobb kritikai elismerését a Glengarry Glen Ross hozta számára, David Mamet színpadi művének adaptációja, amiben Al Pacino Oscar-jelölést és Golden Globe-díjat is kapott. A film gyakorlatilag egy sztárparádénak számított abban az időben, szerepelt benne Jack Lemmon, Alec Baldwin, Ed Harris és Alan Arkin is.

Foley a kétezres években A szürke ötven árnyalata két folytatásának rendezésével tért vissza a figyelem középpontjába, emellett több sorozaton is dolgozott, például a Kártyaváron és a Hannibalon is.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!