Augusztus elején érkezik a Mafia 4

Hivatalosan is bejelentették, hogy augusztus 8-án érkezik PC-re és konzolokra a negyedik Mafia-játék, a Mafia: The Old Country, írja a Kotaku. A 2002-ben indult játéksorozat legújabb felvonása ráadásul szembemegy a trendekkel, mert miközben a legtöbb nagy költségvetésű játékot várhatóan már 80 dollárért árulják majd, az új Mafia csak 50 dollárba fog kerülni.

A Mafia 4 ráadásul sok szempontból egészen új lesz az eddigi játékokhoz képest. Amíg az eddigi játékok a ‘30-as, ’40-es és '60-as évek Amerikájában játszódtak, addig a folytatás visszamegy egészen a maffiavilág őshazájába, az 1900-as évek Szicíliájába. De nem ez az egyetlen változás az eddigiekhez képest, mert amíg a többi játék teljesen vagy részben nyitott világú volt (tehát küldetések között bejárhattuk a várost és környezetét), addig az Old Country a fejlesztők szerint egy kifejezetten lineáris játékélményt és történetvezetést ad majd. Elképzelhető, hogy éppen ezért is lesz „csak” 50 dollár a játék, mert nem lehet akár több száz órán át autókázni valami fiktív városkában.

A bejelentéshez természetesen érkezett egy játékmenetet is tartalmazó videó, amiből kiderül, hogy erős hangsúlyt fektetnek majd a lopakodásra, kézi tusára és most először autók mellett lovakkal is lehet majd közlekedni a játékban. Vagyis minden jel arra utal, hogy az előző két játékhoz képest a Mafia már nem szeretne feltétlenül egy újabb GTA-klón lenni.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!