Folytatást kap a Hollywoodot kifigurázó sorozat az Apple-nél

Március végén debütált az Apple TV+ kínálatában a hollywoodi filmipart kifigurázó sorozat, a Studio, amelynek első évada még csak most ér véget, de már be is rendelték a második évadot, írja a Variety. A sorozatban Seth Rogen amerikai-kanadai színész alakítja a stúdió vezetőjét, akinek szembe kell néznie a mozi halálával, a streaming térnyerésével, és azzal, hogy a nézők a művészfilmek helyett blockbusterekre vágynak. A Studio sorozatában feltűnt már Martin Scorsese, Ron Howard, de még Ice Cube is, valamint olyan színészek, mint Olivia Wilde, Zac Efron, Zoë Kravitz, Adam Scott, és még sokan mások.

„Izgatottak vagyunk, hogy belevághatunk a Studio második évadába” – mesélte a Varietynek az egyben főszereplő és kreatív producer Seth Rogen. „Alig várjuk, hogy az első évad élményeit tovább vigyük a második évadra, és folytassuk ezt tíz évadon keresztül. Illetve nagyon várjuk, hogy az iparági barátaink és kollégáink találgassák, hogy vajon kikről szólhatnak a sorozatban előforduló személyes történetek” – mondta Rogen.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!