A BBC Radio 2 kedd esti jazz műsorának volt vendége a magyar Jazzbois nevű zenekar. A Grammy-díjra jelölt Jamie Cullum műsorát 2010 óta sugározzák hetente, és a világ minden tájáról hallgatják, ritka, hogy magyar zenészeket hívnak be. Cullumnak Sági Viktor mesélt a budapesti jazzszíntérről és a hazai jazz sokszínűségéről. Az adásban megemlítette a hazai jazz két nagy úttörőjét, Szabó Gábort és Pege Aladárt is. Szabó volt az első olyan jazz-zenész, aki nemzetközileg elismert lett, Pege pedig Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas bőgőművész, zeneszerző, aki szintén kiemelkedőt alkotott a műfajban.
A műsorban lejátszottak egy dalt Klausz Ádám és Tálas Áron duójától, a Sitmobtól, illetve a mára már Berlinben élő és alkotó Bognár Szabolcs Àbáse nevű formációjával és Balázs Elemérrel is megismerkedhettek a hallgatók. A Jazzboistól elhangzott többek közt a legújabb albumuk nyitódala, a Shangri La, melyen Kosztolánszki Dominik, azaz Dombeats is szaxofonozik. Az adást ezen a linken lehet meghallgatni, a huszonharmadik perctől hallható az interjú Sági Viktorral.
A Jazzbois története még a 2010-es évekre nyúlik vissza, Czirják Tamás és Molnár Bencze ekkor a Zeneakadémiára járt, ebben az időben együtt is laktak, a konyhájukból nőtte ki magát a produkció. A Telex After műsorában is megfordultak, ahol arról beszéltek, hogy a zenekarnak jól jött a Covid: az első lemezük (Jazzbois Goes Blunt) ekkoriban került fel a Steezyasfuck YouTube-csatornájára, ami pár hét alatt félmilliós hallgatottságot generált. Ekkor kezdték el ők is komolyan venni a Jazzboist. Hamarosan fellépnek a Cross the Tracks fesztiválon, ahol rajtuk kívül fellép Michael Kiwanuka és Ezra Collective is, júniusban pedig Kanadába utaznak a világ legnagyobb jazzfesztiváljára, a Montreal Jazz Festivalra, ahol ők adják a nyitókoncertet.