Meghalt Millena Brandão brazil gyerekszínész, a Netflix Sintonia (magyar címén Kölykök az utcáról) című sorozatának egyik szereplője – írja a TMZ. Brandão május 2-án halt meg, 11 éves volt. Halálát szülei, Thays és Luiz Brandão jelentették be a közösségi médiában.
A család beszámolója szerint a lány április 24-én kezdett rosszul lenni: fejfájásra, lábfájdalomra, kimerültségre, illetve étvágytalanságra panaszkodott. Az első vizsgálatok során dengue-lázra gyanakodtak az orvosai, de a további vizsgálatok agydaganatot mutattak ki nála. A szülők elmondása szerint a lány állapota gyorsan romlott, és többször visszakerült a kórházba. Végül összesen 13 alkalommal állt le a szíve, és a légzése is többször leállt, majd agyhalált állapítottak meg az orvosai.
Millena édesanyja a lánya emlékére közzétett búcsúposztban a következőket írta: „A közösen eltöltött emlékek örökké velem maradnak, és sosem felejtem el azt az örömöt, amit másoknak adtál.”
A gyerekszínész legismertebb szerepe a Kölykök az utcáról című Netflix-sorozatban volt, de feltűnt a The Childhood of Romeo and Juliet című brazil szappanoperában is.