Az RTL legújabb realityje, a Határtalan szerelem papíron egyáltalán nem rossz ötlet: egzotikus helyeken életvitelszerűen élő magyarok keresnek maguk mellé párt Magyarországról. Az érdekes helyszínek, a kulturális különbségek és az izgalmas szereplők mind nagyon jó alapot tudtak volna szolgáltatni egy remek műsorhoz.
Ha valamiben igazán verhetetlen a magyar kereskedelmi televíziózás, az a minőségi trash gyártása. Egyszerű receptet kell követni, csak néhány alapszabályt kell betartani, hogy elkészüljön a tökéletes, bűnös élvezet: a legfontosabb, hogy a műsor képes legyen érzelmileg bevonni a nézőt, különben másnap már azt sem tudja, mit nézett előző este. Egy jó reality nemcsak eseményeket sorakoztat egymás után, hanem érzelmekkel is bombázza a fogyasztót.
Ez az érzelmi sodrás az, ami életben tartja a műfajt. Ha ez megvan, egy közepes ötletből is lehet hatalmas siker. Ha viszont nincs, akkor hiába minden, a nézőt nem fogja hosszútávon lekötni. Ráadásul nem mindegy, hogyan és mikor sikerül bevonni a közönséget: hiába lesz izgalmas egy műsor az ötödik résztől, ha az első epizód unalmas, kevés esély van rá, hogy a néző egyáltalán eljut odáig. Itt kezdődnek a problémák a Határtalan szerelemmel.
Koncepciós zűrzavar
A műsor tempója időnként túl lassú, már-már vontatott, unalmas üresjáratokkal szabdalt, máskor kapkodó és szétesett, mintha a készítők maguk sem tudnák, merre akarnak haladni. A karakterek bemutatása felületes, így a néző nem is nagyon tud kötődni hozzájuk. Mire bárkit is megismernénk, máris továbbugrunk a következő szereplőre, és mire visszatérünk hozzá, addigra azt is elfelejtjük, éppen hol tartott az ő története.
A műsor hivatalosan hat szereplőre épül, de ez sokkal többnek érződik, annyira telített a mezőny, hogy nemcsak a nézők, de maga a műsorvezető is látványosan küszködik az események követésével. A bemutatkozások kapkodósak, több szereplő egyszerűen nem is fér be az első epizódba, így többen átsodródnak a második rész elejére. Ezzel az a legnagyobb baj, hogy ekkor már alig emlékszik az ember az először megismert karakterekre.
Már az első percekben világossá válik, hogy a műsornak nem áll szándékában tisztázni, hogy mi a szereplők motivációja. Nem tudjuk meg, hogy mi a műsor célja. Hogy a jelentkezők mindent hátrahagyva külföldre költözzenek? Hogy távkapcsolatban éljenek? Hogy megtalálják az igazait? Hogy kalandozzanak egyet? Ahelyett, hogy a kezdetektől világosan, célirányosan haladna a műsor, már az induláskor elveszíti a fókuszt. De nem is önmagában a káosszal van baj – egy jó reality kaotikusan is tud szórakoztató lenni –, inkább azzal, hogy itt még a káosz is unalmas. A legbántóbb, hogy Határtalan szerelemben nincsenek igazi tétek, csak lassú szétesés.
A kivitelezés ráadásul fájdalmasan fapados, legalábbis az első részek alapján ez érződik. A helyszínek papíron lélegzetelállítóak: Miami, Málta, Bali, Fuerteventura mind gyönyörű helyek, de a kamerák valamiért nem a legszebb oldalukat mutatták. Miamiból nagyjából semmit sem látunk, a fuerteventurai jelenetek szinte csak belső terekben játszódnak, az egzotikum élménye helyett inkább csak műbőr kanapékat kapunk.
Imádjuk vagy gyűlöljük, de semleges ne legyen
A reality műsorok legfontosabb elemei maguk a szereplők. Ha van egy jól összerakott szereplőgárda, a készítőknek már csak arra kell figyelniük, hogy olyan helyzetekbe hozzák őket, amikben jól tudnak működni. Az első részekben látott szereplőkhöz nem könnyű kapcsolódni, nincsenek igazán szerethető figurák, legfeljebb néhány mókás karakter, de ami a legnagyobb baj, hogy azok is hiányoznak, akiket jó szívvel lehetne utálni. A többség inkább felejthető, vagy legalábbis nem hagy mély nyomot a nézőben. Egyértelműen Tícia, Johnny és Niki azok, akik nem feszengnek kényelmetlenül a kamera előtt.
Van még persze idő arra, hogy a karakterek kibontakozzanak és megmutassák magukat, de ehhez hagyni kellene lélegezni a szereplőket és a nézőket is, nem pedig ötpercenként ugrálni Miami és a Kanári-szigetek között. Nem az a baj, hogy elsőre nem tudunk meg mindent, hanem az, hogy az információkat következetlenül, össze-vissza közlik. Ha az egyik szereplőt már a nyitányban részletesen bemutatják, akkor a többiekről is illene legalább valamit megtudni.
Tudjuk például, hogy az egyik lány a szépségiparban dolgozik, de a Miamiban élő Zsoltiról még azt sem árulják el, hogyan került az Egyesült Államokba vagy hogy miből telik neki luxusautókra. Ezek az apró dolgok nemcsak megtörik a műsor tempóját, hanem ellehetetlenítik azt is, hogy valódi kedvencek alakuljanak ki – vagy hogy a nézők egyáltalán megjegyezzék a szereplők nevét.
Az kifejezetten aljas húzás volt a műsor készítőitől, hogy két nőt egyetlen férfihoz (a Fuerteventurán élő Norberthez) küldtek, hogy az egyikük élő gyertyatartónak érezze magát. Már az alaphelyzetet is kényelmetlen volt nézni is, de az, ahogyan mindannyian megpróbálták oldani a feszültséget, még kellemetlenebbé tette az egészet. Mintha a két nőnek előre kiosztották volna, hogy Norbertet ne csak megismerni próbálják, hanem egyenesen hódolattal fogadják a jelenlétét. Ezen a ponton érdemes szót ejteni a műsorvezetőről, Köllő Babettről is, aki a távolságok miatt lényegében online próbálja irányítani az eseményeket. Köllő úgy viselkedik, mint egy mesterkélt kerítőnő, aki néha feltűnik a karakterek életében, de a szerepe teljesen súlytalan.
A Határtalan szerelem tipikusan olyan műsor, amit az ember eleinte csak kíváncsiságból néz, de aztán valahogy ott ragad előtte, ha nincs más dolga. A rossz első randik kényelmetlenséget jól imitáló reality legnagyobb kérdése, hogy képes lesz-e fejlődni, vagy megmarad azon a szinten, amit az első részekben bemutatott.
