Kezdjük rögtön az elején: a Marvel ügyesen összerakott egy élvezhető filmet kikukázott, vagy legalábbis eléggé leharcolt karakterekből. Olyan élmény volt ez a mozi, mint hazaérkezni egy hosszú éjszaka után és összerakni egy melegszendvicset a félig kievett hűtőből: a végeredmény a körülményekhez képest meglepően kielégítő. A stúdiónak szüksége volt egy jó, vagy legalábbis nem kifejezetten pocsék filmre, amiben nem a különböző együttműködések és beolvadások által megszerzett karakterek (Pókember, Deadpool, Rozsomák) brillíroznak, és amivel elkezdhetik újra felépíteni magukat, hogy aztán lendületből érkezhessenek meg a csúcsra.
A csúcs alatt itt a rettentően sok pénzért visszarángatott Robert Downey Jr., a Russo testvérek, és még egy rakás sztár nevével fémjelzett új Bosszúállók-filmeket értem. De még mielőtt én magam is beleesnék a kontinuitásért mindent, még a koherens narratívát is feláldozó Marvel-csapdába, és elkezdenék a Mennydörgők* Marvel mozis univerzumában (MCU) betöltött szerepéről beszélni – merthogy van neki –, térjünk rá arra, hogy önmagában milyen a mozi.
Mindent beborító sötétség
A film főszereplőit mind ismerhetjük korábbi Marvel-filmekből, ahol többnyire mellékszerepeket játszottak. Ennek megfelelően temérdek utalás van a moziban, de összességében kijelenthetjük, hogy van egy sztori, amin így vagy úgy, de halad a cselekmény. Nagy pozitívum, hogy nem ugrálunk az időben és a térben, nem szakad szét a csapat, nem kerül senki az űrbe, sőt, még a párhuzamos univerzumokról sem ejtenek egyetlen szót sem a rendes játékidőben. Az elmúlt évek Marvel-projektjeit nézve ez már haladásnak tekinthető.
Nagy hangsúly van a csapaton, az összetartozáson és a bajtársiasságon, sőt, ennél komolyabb témákat is boncolgat a Mennydörgők*, de erre majd kicsit később visszatérünk. A film főellenségének talán az egyik legérdekesebb háttértörténete van a Marvel-karakterek közül. Őrszem (Sentry) ugyanis lényegében olyan, mint a DC-nél Superman: sebezhetetlen, gyors, erős, tud repülni és tárgyakat mozgatni az akaratával, kérdés nélkül ő a Marvel-univerzum egyik, ha nem legerősebb karaktere.
Sentry, vagyis Bob Reynolds karaktere 2000-ben jelent meg először a Marvel képregényeiben, a filmbéli karaktertől némileg különbözik az élettörténete. A képregényekben Bob egy középkorú, átlagos, kicsit túlsúlyos férfi, aki egy nap visszanyeri az emlékeit és rájön, hogy ő volt a legendás szuperhős, Őrszem, de ezt nemcsak ő, hanem a világ is elfelejtette.
A filmben ezzel szemben Reynolds egy súlyos mentális problémákkal küzdő férfi, aki drogok után kutatva botlik bele egy tesztprogramba, így kapja meg az eredeti szuperkatona-szérum továbbfejlesztett változatát. Akárhogy is, az Őrszem egyik központi eleme, hogy léte szorosan összefonódik a Void nevű entitással, amely valójában Reynolds sötét oldala, egy pusztító, démoni erő, amely vele együtt született. Míg az Őrszem a fény és a jóság megtestesítője, a Void a káosz és a pusztítás elhozója.
A filmben a Void szó szerint sötétségként, mindenre rátelepedő, bénító rettenetként jelenik meg. A film alatt bár egyszer sem mondják ki a depresszió szót, de a vizuális megoldások, a traumatikus emlékképek és az ezekkel való szembenézés szükségessége mind azt ordítják, hogy a főellenség nem gonosz, csak segítségre szorul. A készítők akkor húztak volna nagyot, ha a végén a megoldást (ami egyébként működőképes és nem lóg ki a sztoriból) egy pszichológus hozza el, nem pedig egy gyilkosokból, fejvadászokból álló szedett-vetett társaság.
Ennél a csapatnál hihető az összmunka
A Mennydörgők a képregényekben ezer szállal kötődik Thaddeus „Thunderbolt” Rosshoz, akit Harrison Ford játszott a legújabb Amerika Kapitány-filmben, de – ahogy a filmben is utalnak rá – ő már nincs a képben. Az Egyesült Államok elnöki székéig jutó politikus ugyanis Vörös Hulkká változva őrjöngött és úgy látszik, hogy a Marvel-univerzumban létező USA-ban azért az elnöknek sem lehet mindent.
Az elnevezésből adódó kisebb lyukat a sztoriban egy apró, mérsékelten vicces, Jelena Belovához (Fekete Özvegy, Sólyomszem) kötődő háttértörténettel tömték be a készítők. A film egyik főszereplője egyébként a Florence Pugh által alakított, egykori Vörös Szoba-ügynök, aki sok szempontból tud azonosulni Bobbal.
A csapattagok között jó a dinamika, egyáltalán nem erőltetett, mint például a Marvelekben, ahol az ember soha tudta igazán elhinni, hogy a karakterek jól tudnának együttműködni. Wyatt Russell jól hozza a nem túl okos, ellenben kellően agresszív, de mégis kompetens US Agent John Walkert (A Sólyom és a Tél katonája), a Ghostot alakító Hannah John-Kamen kicsit szürke, ami nem baj, mert jól ellensúlyozza David Harbour idegesítően harsány Vörös Őrzőjét.
A legmorbidabb sorsa egyértelműen a hősök mozdulatait kielemző, majd lemásoló Taskmasternek lett, nem lövöm le a poént, a lényeg, hogy a hardcore rajongók most már duplán haragudhatnak az MCU-ra, hogy kétszer is tönkretették a képregények egyik legérdekesebb gonoszát. A Mennydörgők* talán egyetlen csalódása a Tél katonája, aki kongresszusi képviselőként – ne feledjük, egy egykori szovjet bérgyilkosról van szó, aki megölte a Marvel Jézusának számító Vasember szüleit – próbálja meg a jó ügyet szolgálni, de aztán persze visszatér a jó öreg bosszúállóskodáshoz. Kacsintós jel.
